Szűcs László
Szűcs László palotási „magánfestő”. Új szó született? Ha nagyon pontosan szeretnénk meghatározni Szűcs Lászlónak a művészet művelői alkotta hierarchiájában elfoglalt helyét, akkor autodidakta festőt kell mondanunk. Hiszen önmagát képzi, nem járt jól működő szakkörbe, ahol a képfestés technikai tudását és más alapvető ismereteket el lehet sajátítani, a festékkeveréstől a képszerkesztési ismeretekig.
Ezért is figyelemreméltó tevékenysége. Hogyan lehet az, hogy minden külső ráhatás nélkül, valaki 45 éves korában egyszercsak elkezd festeni? Csontváry esetében ismerjük az okát. Ebben az esetben más az indíték. De tagadhatatlan, hogy a vágy ott élt annak előtte is valahol a szíve mélyén, látens módon: ha majd egyszer megteheti, átélje az alkotás sokszor nehéz, de örömteli pillanatait. Ez az időpont az ezredforduló évében, 2000-ben következett be. Hozzájárult ehhez Hatvan városának dinamikus képzőművészeti kisugárzása is: a hatvani expón kiállító művészek is hatottak Szűcs Lászlóra.
De kezdjük az előzményeknél, életrajzi írásából idézve!
1955. február 12-én született Pásztón. Az általános iskolát Palotáson végezte el, azt követően bánya-elektrolakatos szakmát tanult ki Selypen. Hatvani kötődése is régi keletű, az általános gimnáziumot Újhatvanban végezte el 1974-ben. Palotáson él, és munkája mellett alkot családja örömére. Művészetének hajnalán nagy segítséget nyújtott Illés Győző, palotási magánfestő, mint falubélinek. Szűcs László képeit technikailag az jellemzi, hogy nemcsak festi képeit, hanem spaklival hordja fel a festéket a vászonra, de sok helyen az ujjai adják meg a végső formát. Sokat vívódik azon, hogy mikor álljon meg egy kép festésével. Van, amikor azonnal megtalálja a keresett harmóniát, van, amikor több évig alakítja felületeit, míg végre eljut a kész, befejezett állapotig. Ezt a küzdelmet segített feloldani Almási Aladár budapesti festőművész, akivel 2003 nyarán ismerkedett meg, és aki megvizsgálva képeit, további munkára inspirálta. Így lett termékeny az az év.Említést érdemelnek Szűcs László csendéletei. Ilyen a virágos csendélet, amely csokorba szedett, szépen megfestett különböző virágokat egyesít festői közegbe. Megfestési módjában különbözik néhány csendélet, pl. a nagyméretű Kakasos csendélet, amely falusi életképnek is felfogható. Néhány művének ikonszerű megjelenítése mély gondolatokat ébreszt bennünk, mély szociológiai tartalommal, amely újra jellemzi a polgárosodó világunkat. Művei mind-mind megannyi vizuális káprázat, képpé alakuló összerendezettség, egyben vallomás a körülvevő világról: a mindennapok elénk táruló látványai ezek a festő láttató közreműködésével. Alkotói módszerére jellemző, hogy nem a szabadban készíti képeit, mégis ez alkotásainak környezete. Megfigyeli, begyűjti élményeit, majd kis műhelyében teremti újra a látottakat. Játékos próbálkozásai a legtöbb esetben sikerülnek, mert belülről érzi, hogy mik a jó kép ismérvei. A könyvből megtanulható, írott vagy íratlan szabályokat már igyekezett elsajátítani, pl. színkontraszt, képi egyensúly vagy festékfelületek folthatása, faktúrája.
Kanyarodjunk kicsit vissza pályája kezdetéhez! Hogy mi volt az első kép, melyet Szűcs László másolatként készített? Nem más, mint Szinyei Merse Pál „Léghajó” című képe, amely itt a „Légballon” címet viseli. Szimbolikus is lehet ez a kép, hiszen így kell felemelkednünk képzeletben a magasba – nemcsak azért, hogy nagyobb perspektíva táruljon elénk, nemcsak azért, hogy a felületek szépsége hasson ránk, hanem mélységében és tartalmában is ízleljük meg azt, amit a festészet újra és újra próbál elénk tárni.
Ízleljék meg most Önök is Szűcs László néhány műve által:
"Grupp"
"Papagáj"
"Templomtér